Jó vers. S egységes, tömör vers. Micsoda találó hasonlatok, metaforák és szóképek! A jó költőt invenciózus szóképei, hasonlatai is minősítik.Talán nagy és „korszakos" vers is.
Majd eldönti az utókor – Bubó doktorral szólva.

Nagyon szomorú és fájdalmas igazságokkal terhes ez a költemény. Kár, hogy hiányzik belőle, amit Vörösmarty vagy Arany még a legnehezebb időkben sem hagyott volna el: a remény!

Ady utánérzés? Persze, mert ma hazánk ugyanolyan megnyomorított és rosszul vezetett, katasztrófa felé sodródó, önmagában csalódott társadalom, mint Ady idejében is volt. Pedig Ady után még volt igényes, nagyszerű értelmiségünk, voltak jobb évtizedeink, s volt ambiciózus polgárságunk.

Lássuk a szóképeket!
Üresen beadott dolgozat! Milyen találó: emlékszem, egy ilyen dolgozatomra, s ma is szégyenlem. Ilyen a jövő képünk!
Gazzal fölvert temető: bizony az! Hol van az a 400 ezer MAGYAR zsidó, akiket lihegő lelkendezéssel dobtunk oda -- a vélt anyagi előnyökért, irigyelt polgári kultúrájukért --a német és magyar náciknak? Pedig ők jobb magyarok voltak, mint azok, akik ma a parlamentben tiszaeszlári Solymosi Esztert „gyászolják". A magyar zsidóság kiirtása 1944-ben, és elüldözése, mely napjainkban is folyik, Mohácsnál is nagyobb veszteségünk!
S mikor érti meg a világ, hogy nagyon fáj nekünk a méltatlan halált haltak soha meg nem gyászolt emléke, akiket Bácskában, Erdélyben, s a Felvidéken a II. vh. alatt-után, kényük-kedvük szerint pusztíthatott az ostoba, vérgőzös nacionalizmus? S hogy múltunk ezer szállal fűz a Délvidékhez, Erdélyhez és a Felvidékhez?
De hol vannak az elpusztított generációk, akiknek pici testét az édes anyaföld vagy a kórházi krematóriumok nyelték el, mert az „angyal csinálók” országa lettünk?
Hazánk gazzal fölvert temető, mert sírjukat nem gondozza senki, s nem tartja őket számon az utókor.
Kolduspersely! Igen, Magyarország ma az: KOLDUSPERSELY! Koldus nép lettünk, amely az IMF-nél kuncsorog, mert ha nem, még a nyugdíjakat sem tudják kifizetni. Hajléktalanok szédelegnek az utcáinkon, szégyenkező öregek kérnek alamizsnát a bevásárló központok és az állomások körül, vagy égő szemmel kutatnak hulladékért a szemetes tartályoknál. Ismét a „három millió koldus országa” leszünk.
Kartográfiai vállalat: ma Kugotovitz Manó térképeivel díszeleg–trikóikon és testükön-- hazánk energia itallal és más szeszekkel megvadított, unatkozó ifjúsága, a SZIGET orgiáin és a kollektív idegbaj ricsajos rendezvényein. Csak ennyire futja a hazafiságukból, – na, meg a zsidók, a cigányok és melegek kiirtásával töltött fantáziálásra!

Hogy Balassi, Zrínyi, Berzsenyi, Széchenyi, Illyés Gyula, József Attila, Németh László, Radnóti Miklós vagy Kodály Zoltán mit is mondanak a hazafiasság lényegéről, azt nem tudják, s egy sort sem tudnak idézni tőlük, de nem is érdekli őket. Summás ez az ítélet? Csak ilyen ítéletekkel lehet felrázni egy beteg és magába bicsaklott, „köldöknéző” társadalmat, önbizalmát és nemes hagyományihoz hűtlen ifjúságot. Nagyszerű tanítók, iskolateremtő tanárok hol vagytok!

Csak az első versszakkal foglalkoztam A vers minden sora ugyanígy kibontható. Erre itt nincs hely. Kell némi irodalmi műveltség és történelmi ismeret a vers mélységeinek megértéséhez.

A költő tolla gyémánt!
Van jövője annak a népnek, amelynek még akadnak ilyen poétái!

Tegnap tettem föl –a vers tömörségéhez képest–pongyola és gyarló véleményemet. Vártam, hogy valaki rám szól: „Ne lelkendezz! Ez egy pesszimista és destruktív vers. Egyetlen jó szava sincs a Hazáról! A vers utolsó sorában is mit mond? --Mindegy már a térkép, az érmén a fej, csak érjen véget a rossz mese.-- Mi ez, ha nem a végpusztulás, a haza feladása!?”

Vegye elő, aki így gondolja, Schein Gábor másik nagy versét, a „Karácsony másnapján”-t. A megvert, önérzetében megtaposott gyermek kétségbeesett jajveszékelése ez a karácsonyi vers, a szeretett szülő okozta rettenetes csalódás és kiábrándulás zokogó panasza. Gyönyörű és megrázó vers, a hazaszeret legtömörebb és legfájdalmasabb megfogalmazása, amit hazánkról ma el lehet mondani. Méltó párját csak József Attilánál vagy Radnótinál találjuk. Mindkettőjüket elpusztította a szeretett, édes haza!

Vagyis, a vers utolsó mondata számomra ezt mondja:
Olyan mindegy, hogy a Szent István birodalmának határaival, vagy a trianoni határokkal gondolunk Magyarországra, s az sem segít rajtunk, hogy a pénzünket az emblematikus Bartók arcával díszítjük, mindezek eltörpülnek a jelen rémálomhoz képest: ideje volna felébredni!

S ez akár optimista befejezése is lehet a költeménynek.

@Antoninus Commentitius: "felébredni" Hogy nagyok legyünk, és mindenki magyar akarjon lenni! Nem kellene élve temetni! Csak Tenni! Tenni! Tenni!

Igen! Hogy ne kelljen élve temetni! S hogy jó legyen magyarnak lenni! Nagyon jó értelmezése az utolsó sornak.

@Antoninus Commentitius:
Két és fél évvel a fenti hozzászólásom után a vers minden sora igaz és ül!