Egyszerű emberek, kétkezi munkások
Tartják még életben az egész országot.
Ők alkotják népünk vas-beton alapját,
De a babérokat mégsem ők aratják.

Hanem akik puha, bársonyszékben ülnek,
S minden jónak, rossznak egyformán örülnek.
Hisz őnekik mindegy, hogy kinek nincs pénze,
Míg jussukat kapják, minden el van nézve.

Ennek egy kis „csúszó”, amannak egy ötös,
S csodálkozunk rajta, hogy a jövőnk ködös.
Olyan létrát kéne népünknek megmászni,
Minek a középső foka, mind hiányzik…

Végtelen meredek lejtőn kezdtünk csúszni,
Jobb lesz, ha elkezdünk hazánktól búcsúzni.
Akinek ez nem megy, álljon talpra végre,
Máskülönben ennek, soha nem lesz vége!