Hazajött hozzám önmagam,
mire a kikelet kikelt, elfáradtam velem,
s mivel kéznél voltam akkor, a hónom alá nyúltam,
s mentünk én meg magam a nem tudni sehovába.

Nahát! – mondom nekem. – Ilyent még nem pipáltam.

Hát előttem állt a Fehérlófia. Elrebegi,
hogy a királylányt indult megmenteni. –
No! Veled megyek, akármi legyek.

Fogtam magam, így nehezen indultam el,
de eleresztettem a kezem, aztán egy erdőhöz értünk,
ahol a Bankár tövestől tépett ki kamatlábakat,
de katt, és a pénzzsák kézre akadt.

A Fehérlófia térdig a földbe vágta.
Gondoltam: Jó fej a ló fej!
A Bankár lógó orral jött velünk.
Utána, a Kőfej kereskedőt térdig vágta a földbe.
Ő a népnek a Holdat adta el.

Ez után a Pénzgyúró következett,
ő egy plázával szövetkezett.
Mondta: – Fehérlófia, szia.
– aztán elhúzott volna, de a Fehérlófia
bevágta nyakig a földbe,
és a lóvé mind előkerült.

Nekem tetszettek az ilyen tettek,
de kását nem én, de ők sem ettek,
mert a Hétszünyű Kapanyányimonyók,
a nagyszakállú globalista, azt mondta,
hogy kása: – There is no.

S mi maradt nekünk? Csak a hülye fejünk.
Ekkor a Fehérlófia lenyomta a földre,
az vihogva hagyta magát, nem ment ölre,
csak mutatta a hasát, melyen ott volt a kása,
hamiskása.

No – gondoltam – ebből én nem kérek,
s látom már, hogy az alkony lekonyul.
Mondtam én is: – Fehérlófia, szia!
Haver vagy, de a világ nagy, váltsd meg egyedül!