Visznek, mindent el-
visznek, mint ügyesek a
kártyaasztalnál.
Amit nem bírnak
el, ami gyökeret vert,
azt rommá verik
itt a szívben, az
agyban, és mindenhol, hogy
hallja hírüket
a kuckózódó
szelíd világ, átírják
a földek szagát,
vagy csak az orrunk
vakul a fegyelmezett
tájban fák sora
iránt egyenest
köpve az egészre, ha
már nincs, nem lehet
más. Engedd még
csöndben elhallgatni a
kudarc szépségét…
