Magyar vagyok, s hogy büszke-e?
Kis hazám a világ közepe.
Őseim erősek és bátrak voltak,
Nekivágtak a hosszú útnak.

Kicsit több mint ezer éve
telepedtek a Kárpát-medencébe.
Szilárd nemzet volt a miénk,
Nem háborgatta senki még.

Később jött a tatár, a török,
Országunk karján azóta is rablánc csörög.
Idegen népek uralkodnak rajtunk,
De a világban így is mély nyomot hagyunk.

Trianont elfeledni nem lehet,
Hova tűnt a hazaszeretet?
Én itt születtem, meghalni is itt fogok,
Emberek, gondolkodjatok!

Nagyvilág, téged szólítalak!
Kiveszett belőled a jóindulat.
Országomtól mennyi kincset kaptál,
Jutalmat ezekért mégsem adtál.

Egy dolog van, s ez hiányzik,
Nem minden az, aminek látszik.
Sokan már örökségül kapták:
Édes, könny ízű szabadság.

Félek, újat már én sem mondhatok,
Szertefoszlanak az erőtlen mondatok.
E kiáltásom ostromolja mégis az eget:
Magyarország én így szeretlek!