Kortalan szélhámosok könnyelműen
A húrok közé csapnak,
Dalolnak hamis útvesztőben,
Nyugtatóktól kábulatban.
Viharvert ország, irodalom :
És kihalóban a közösség.
Az álom lakás, négy kerék, lurkó :
Materializálódó szellemi örökség.

Már nem gázol senki elvadult tájon,
S nem is bujdosunk, nincs hová.
A világ tágult, hazánk zsugorodott,
Nyelvtörvény csúfolja testvérünk szavát.
És mindenki hallgat. Várja a sorát
E szürreális vérnarancs plázában,
Kihalt a nő, a férfi, a madár,
Újjá született félelmünk hazája.

És perc - emberkék rút fekete autón,
Vágtatnak nagy óra bérekben,
A bűn erény, mit a sors kovácsolt,
Nem bűnös senki hol közös a vétek.
Már kétszáz éve is millióan tengtek,
Étlen – szomjan, hazugságban.
Miért büntet még mindig az Isten
Indulattal, tudatlansággal?

A kifakult zongorát felgyújtották
Régi idők régi dalai,
Az élet nyugatra szállt,
S elrabolta legszebb fiaink.
Legnagyobb kincsünk nem látható.
Azt szívünkben hordozzuk.
S vele várom feltámadásotok,
Elhúnyt költők, forradalmárok!

Koppenhága, 2011 február 5.