Rájöttem, egy alapvető igazságra: a humoros filmek kilencven százaléka, egy kis ember
szerencsétlen életéről, szól nagy csattanóval a végén. Azt hiszem ezzel a felismeréssel
örökre beleírtam a nevem a nagy felfedezők aranykönyvébe. De lássuk, van é az
életemben olyan eset, ami beleillene egy francia humoreposzba? Stan és Pan, Lui De
Funes, Jim Carey, s minden idők humoristái reszkessetek, mert itt a konkurencia! Jön
az élet……
1989-90.
Ludas Matias tulajdonnév, tulajdonképp
Nem volt az igazi azonosítója,
Mit lakásán ír ki az ember az ajtóra,
Hősünknek,
Hanem, mint sok művész ősünknek, felvett név vala,
Mit művészi tevékenység közben sugalla a múzsa.
Tudni illik,
Ez a név rá azért illik,
Mert mint művész élte le életét, Matyi- kiről idáig írtam,
S a szemem mind kisírtam,
S kérleltem hetvenhét aggot, meg öreget,
Hogy ne hagyják abba a szöveget,
Míg végére nem érnek.
Ma, már nem is élnek
Kik tudják az okát,
Hogy Istók Pityu Istvánt, mért éppen úgy hívják,
Hogy Ludas Matias.
Eltördeltem hetvenhét ceruzahegyet,
Míg lejegyeztem-, mint Bartók-hallás után a szöveget,
S most elétek tárom titkát,
Ti ásítsatok ritkát,
S hallgassátok gyerekek!:
Megtörtént a rendszerváltás,
S, szeme alatt lett nagy táskás,
Az ember, ki a nagy szabadsággal, nagy szabadságot kapott- a munkahelyétől.
S egy könyvet, melyre nem volt érvényes a szlogen, hogy „könyvel könnyebb”.
Eleinte, persze jó volt a munkanélküli segély,
Hisz úgy élt az ember, mint egy ma született egér.
Új volt az érzés, hogy nem dolgozom gyárba,
Vagy az irodába,
Elég, ha az ember a postásbácsit várja.
Aztán, mint rendesen meglett az ütője,
Hiszen lejárt a segély joga egykettőre,
S a csóró gentlemen a lábát majd’ lejárta, míg munkát nem talált.
Hősünk is így járt, oh,
Dolgozott, mint szíjgyártó,
De munkahelye megszűnt, s segélyre tették,
Miközben a demokráciával etették.
Nem tudták azok, hogy ők, a gazok,
Mert a szabadság nem sokat ér,
Ha üres a zseb és nincsen kenyér.
Istók Pityu István- még így hívták akkor,
Álomból ébredve elég gyorsan kapcsolt,
- Munkát kell keresni! Mert még éhen halok,
Ha ez így megy tovább, a híd alatt hálok!
Elindult szegényen, naivan, szerényen, nyakába a lába bele a világba.
Első hely- kész röhej- a bánya:
- Jó napot!
- Jó napot.
- Munkát keresnék, van e?
- He?
Dógoznék! Nem érti? Van két erős kezem! Ezen kívül megvan a jóravaló eszem.
Keveset alszom, keveset eszem, vegyen fel, meglátja, jól járnak velem!
Balgaság csúcsa ember! Hol él maga? Bányába munkáért?- micsoda figura! Ha nem
látnám, nem hinném, hogy van olyan ember, ki ilyen célzattal idejönni elmer. Vájár,
csillés, munkás bepalizott pancser, ezekre ezen túl azt mondják, hogy nem kell. Aki
ennek tanult, maga látja kárát. Jóember, jövőre bezárják a bányát! Létszámstop van!
Nézze, megsúgom magának, leépítés leend, nem kell a bányának ember. Most menj
el!
Nyakába a lába újra Pityukának. Még nincs híjával ő az optimizmusának. Bízik szerencsétlen
ő a szerencsében, bár egy picit fura, hogy dél van, s ő még étlen mászkál a városba. Sebaj,
majd megszokja!
Második- álmodik- a kohó:
- Hohó, ember! Mi járatban?
Állapotom most áldatlan, mert, csak otthon csücsülök, fazekomban rég volt csülök.
Dógoznák, vagy dógoznék! Segítsen, hát! Segítség!
Eridjél el a pecsába! Dolgozni a kohógyárba? Időmet el ne rabold….
-
- Viszont látásra.
- Ja vohl!
Pisti tehát csődöt mondott, gondot-pondot meg nem oldott. Elküldték, még harminc helyről,
ha kell, ha nem munkát kerül.
Hanem aztán egyszer látja, tábla van a sexbazárba: „Felveszek én bárkit, bármit, amin egy kis
sex is látszik! Olyat mutasson be bátran, amilyet még sosem láttam!”
Gondolkodik Pisti gyorsan:
- „Munkalehetőség itt van!
Férfi nővel, uncsi dolog!
Vagy két férfi? Felfordulok!
Megvan! Majd egy lúddal
boldogulok! Ez az új dal!
S bevették a sexbazárba, azóta van is állása.
Baszogatja ő a ludat, a lúd gágog, néha ugat.
„hepiend” lett most a vége,
ugorjál az elejére!
