Már közel a csendes éj,
Gondolatok szanaszét,
Értük nyúl agyam,
S rendezi vágyam.
Távol a nagyvilág,
Bennem küzd az álmosság.
De föl riaszt egy gondolat,
Látom elsűjjedni a hazámat,
Látom a hétköznapok viharát
Mi kikezdi a Magyar sziklát,
Az ércnél maradandóbbat,
Ledöntve a múltunkat.
Idegen árnyak suhannak,
S tanítják gyermekeink rabszolgának.
A hatalom árt,
Hazudik mindennap mást.
S a nép, mi annyiszor felállt,
Most tűr, nem kiált.
Médiák ontják,
A butítás összes mocskát.
S mi azt hisszük, szabadok vagyunk,
Pedig a világban egyedül állunk,
S most bennünk küzd az álmosság,
De ideje felébredni már, Magyarság!