Visz az ár,
emlékezésem árja
hagyom –
tépkedjen a hatalom
szana szerte,
kártyám sors keverte
ilyenné,
nem szóltak,
hogy bezár a szalon –

Lapjaim szél röpítí,
nincs már talon
csak a múltam;
minap magamban
mélázva beletúrtam,
vagyon ez nekem –
néha csiholja
elmém a jót,
mi ma már csak
kopott folt
a jólét nagykabátján –

Jelenünk
letört sarokpárkány,
oldalában
koldus fog vonót,
szétziláltan
gyantát kéreget –
nyekergő dallam
cincog, egy hang kiált
hová…
hová mész világ?