A kontúrok már megfakultak
A sikolyok némák, elhalkultak
Reám borul a bíbor álom
A másik oldalt, tisztán látom

Az utolsó ajtó előtt állva
Hallgat a bűnös, reszket a gyáva
A tudatod alszik, s a szellemed éled
A mai estét, tán’ túl sem éled

Messzire jöttél. Ez itt már, egy másik világ.

Ki sokat lát, az zokog folyton
Én mindent, mi fáj, magamba fojtom
Míg lángol az ég, feketés bordó
„Soha már” így kárál a holló

Az extázis ha véget ér
S a szellem a testbe visszatér
A látóhatár újra szürke
Üres minden lélek tükre

Élni így már nem lehet
E kietlen táj eltemet
Beton mezőn nem nő virág
Vár reám egy másik világ