Én nem fogom be az ökröt, hogy előttem cammogjon,
amíg tartom az eke szarvát.
Befogom annak a száját, aki hagyja, hogy jövőét
szívtelenül elkaparják.
Én nem fogom be akkor, amikor a reklámokkal
kényeztetettek úgy akarják.
Nem tehetem, mert hazugság rákfenében élünk, álnok
eszmeprédikátorok hir-
detik, hogy mi az erényünk. Elég volt szörnyetegek,
rémtetteiteknek ütött az
utolsó órája, farkaséhes az igazság hiénája,
s a néma hitvallás-
okból töviskoronás királyok születnek, boldogan
választójogot temetnek.
Lesz köztük magyar, zsidó, cigány hazafi,
ki a szülőföldet egyformán szereti.

Nevessetek csak urak, majd sírás lesz jusstok,
a társadalom nem játékotok,
amelyet bármikor meg lehet unni, a kenőpénztől
nem tudtok ti már révülni.
Tudjátok jól, hogy: „Az alkotmány rózsája a tiétek,”
hát gondosan öntözzétek,
s ha olykor meg is szúr, akkor se viselkedjetek vadul,
legyetek nagyvonalúak.
Én nem fogom be, ameddig nem lesztek azok,
mert mindinkább borúsabbak a napok.
És még van bennem szusz, jól figyeljetek,
a világi ocsú közé ne keverjetek,
se gazdagot, se szegényt. Méltóbb sorsot érdemel,
ha nem lopott, hanem csak térdepelt,
és fohászra kulcsolta kezét. Az bűne, hogy
élni óhajtja mennyei léthelyét?