Egy haza kéne nékem, ahol bajnokok teremnek végre,
egy haza kéne nékem, ahol eltemetnek végül élve,
egy haza kéne nékem, amely hazug és gonosz,
egy haza kéne nékem, amely rám csak rosszat hoz,
egy haza kéne nékem, amely bármikor bármire hajlandó,
egy haza kéne nékem, ahol a Duna a hulla-lefolyó,
egy haza kéne nékem, amely évente egyszer elvetél,
egy haza kéne nékem, amely nem hisz, nem szeret, nem remél,
egy haza kéne nékem, amely annyira hiábavaló, mint
az utcán épp megfagyni készülő lány ajkán a Labello,
vagy mint végtelen hómezőn egy tábla, amely
ma még jelzi, merre nem vezet út át a semmin.

Egy haza kéne nékem, amely koszos és büdös,
egy haza kéne nékem, amely engem elüldöz,
egy haza kéne nékem, amely hideg, mint a jég,
egy haza kéne nékem, csak tudnám, hogy miért.
Egy haza kéne, amely bárhol és bármikor bátran kiveri,
egy haza kéne, ahol már nem kell Tandori, Petri, Sziveri.
Egy haza kéne, ahol a szívekben terméketlen gaz nő,
egy haza kéne, ahol Jevdokoban hal meg Rejtő Jenő.
Egy haza kéne, egy haza kéne, egy haza kéne, egy
haza, ahol hazafias szózatokra gerjednek a nők, és
a harsogó himnuszra összerándul a férfiak ánusza.

Egy haza kéne nékem, ahol összeszűkül a gyomor,
egy haza kéne nékem, ahol hallucinál a nyomor.
Egy haza kéne nékem, ahol böfögni, okádni és
köpni kell, köpni kell, köpni kell, de nagyon,
egy haza kéne nékem, ahol nem ütnek agyon.
Vagy ha agyonütnek, és egy feneketlennek tűnő dögkútba belöknek,
rothadó szívem vörösesbarna, aztán fehér kukacokkal teli zöld lesz.