Nézz szét népem őseid földjén!
Már minden-minden idegen.
Külföldi tőke szívja véred,
butít, és tipor hidegen.

Nyisd fel szemed, és lásd meg végre
bárány lettél, mit nyírni hordanak,
de szád megnyitni nem mered,
hagyod, hogy élve nyúzzanak.

Ha megmutatod magyar voltod,
jelzőket kapsz, keményeket.
E drága földön minden jöttment
hangoztathatja, mi lehet.
csak te nem mondhatod: magyar vagy!
Ébredj, és nyisd ki a szemed!

Eszmélj, Hazám! Fajtám és vérem!
Sanyarú sorsod fáj neked?
Elnyomott szolga lettél ismét,
sok úr szolgája, s mind hitet!
Ébredj fel, nyisd ki a szemed!

Szipolyoznak, eladtak mindent,
mit megszereztek őseink.
Idegen urak híznak rajtad,
s te némán tűröd ezt megint?

Magyar termény rohad a földön,
s veszed a hitvány külhonit,
Kis pénzed gyógyszertárba hordod,
pusztulsz, halsz...kutyád is vonyít.

Hogy magyarnak jussa e föld itt,
mit birtokol hitvány zsivány,
megvallani bátran, egy szívvel…
Ébredj, népem, s szólni kívánj!

Öntudatodra lenne szükség,
mit taposnak, hogy ne haladj!
Szent akarat s egy közös láng kell,
hogy hazádban magyar maradj!
És élhess ezerévnyi múlttal,
S utódaidban megmaradj.
„Vagy jőni fog…”s jaj-híred él csak,
hogy itt pusztult egy nemzet el,
ki magyar volt, vitéz …majd gyáva…
Bús legendává így leszel.
Ébredj hát népem, míg nem késő,

Isten segít, s el nem veszel!