„élet lábujjhegyre állni / vágni engem nyakon”

(Domonkos István: Kormányeltörésben)

„véget érünk, mint egy verssor”

hazám, hazám, elmúlt a hajnal,
ez már a reggel, én tényleg
próbáltam fekve maradni,
de összefülledtünk, viszketek,
eddig féltem, reccsen az ágy,
ha mozdulok, s te megharagszol,
de már nem zavar, az ablak
résnyire nyitva, szerencsére
talaj-közelben laksz, most
tehát kimászni tervezek
az ablakon, reggelit amúgy
se kapnék, a testeden hullámzó
fényben száll a por, hogy szép
vagy, közel sem mondanám,
tudom, a magyar a czél,
hazám, hazám, te Tom Denem,
hogy jó volnál az ágyban,
nem mondanám, nem merem,
(inkább) ablakpárkány, ablakperem.