Jó-e meghúzódni a füstös sarokban,
koszos, horpadozott olajkályha mellett,
félresöpörve, mint aki már nem kellek,
sörkupakos, kiköpött-csikkes mocsokban?

Odakint tél csahol. Csikorog hóláncán
a megkergült évszak. Rosszarcú sintérek
járják a várost: szikrázó kínt mérnek
a tájra, ahogy mennek sötéten, sántán.

Fogsoruk kékülő nyomát: fájó fagyot
harapnak a fákra, míg idebenn piros
kályha búg. De olvadt hólét, füstszagot

én itthagyok, megyek. Bűzös akolmeleg
kényelme nem kell. Azért ne aggódjatok:
ámulva néznek majd rám a hóemberek.