Mindig ugyanaz a ház
az utca végében,
túl a dombon,
komor sötéten,
egyedül fázósan,
mindig kabátban,
soha csak sálban.
Sehol egy macska,
lehullt a barka
a grund is néptelen
a domb alján odalenn
megyek haza
didergős végtelen.
Mindig ugyanaz a ház
rám vár álmomban ébren
hóban fekve a réten
derengő hajnalon
álmos délután.
