Hitet ad ki hiteget
Hitet kap ki hitelez!
Pénzét ki az ebhez köti,
Minden javát csődbe küldi!

S lám hová tart a világ,
Mikor már az adott szó sem tartja árát;
Széchenyi vaskádban forog,
Nemzetünk roskatag omladoz;

S lám, most minden zsíros féreg,
Ki az Ő neve mögé bújt,
Kapzsi reményben vígan epedez
Enyves kézzel, a becsület zsebébe kotor;

Majd forog a földben,
Arccal lefelé, hat láb mélyen,
Ott aztán kaparhat,
Tajtékai árában tömheti a kincset;

De nem a pénzt, hanem az anyaföldet,
Amit az emberi lét szükségében
Valaha ezerszer meggyalázott,
S hol így, hol úgy tiporta az életet;

S ahová dúvadunk kerül,
Ott már semmit nem ér a pénz,
Emlékei létével együtt hanyatlanak,
És átveszi helyüket az üresség;

A bizalom nem volt ám mindig így,
Egykor annyit ért, mint egy segítő kéz;
Nem a spekuláció fegyvere,
Hamis ember ingere;

S most úgy áll a hitelesség,
Mint egy roskatag ősi szentély;
Töröljük el róla a nyálkás mocskot,
És helyét vegye át az igaz emberi szó.

A hitelről szóltam most,
S ami belőle folyt, a becsületről,
Az adott szó szentségéről,
Cselekedeteink egyenességéről.