Az idő krónikása mindig kiírja magából, ami benne van.
Leírja, amit maga körül lát, pedig a világból néha elege van.
Elege is lehet, hisz olykor úgy tűnik, a világ megőrült.
Bizony rég volt, amikor még ember embernek örült.

Mikor volt ez? Talán a Paradicsomban.
Ahogy onnan kikerültünk, önzők lettünk nyomban.
A paradicsomi idők krónikása nem tudott sok mindenről írni.
Nem volt bűn, így nem forogtak még a történelem kerekei.

Annyit jegyezhetett csak le, hogy emberek és állatok testvérek voltak.
Nem öldösték egymást, és egymás mellett napoztak.
Ki tudja, meddig tartott ez az állapot?
Talán még idő sem volt, az élet egy helyben toporgott.

Annál mozgalmasabb manapság, néha sajnos.
A háború tüze most is a közelünkben nyaldos.
Megállhatna az idő, és akkor nem kellene krónikás.
E helyett azonban a történelem sírásója sok ezer sírt ás.

Van munkája hát krónikásnak, sírásónak bőven.
Így marad ez, míg a bűn játszik fő szerepet életünkben.
Ha vége szakad bűnnek, talán vége lesz időnek.
Elmúlással nem büntetnek bennünket többé égi és földi istenek.