Egykor az értelmiség viszonylag egységes volt;
Tudtuk, mit kell tagadni.
Már legalábbis azok lelkében nyugalom honolt;
Akik nem akartak betagozódni.

Aki igazán értelmiségi, sohasem adja fel a függetlenségét;
Tudja, mivel járna ez.
Aki feladja, nem éli át igazán értelmiségi létét;
Nem tudja, diplomája mire kötelez.

Nagy különbség van értelmezésemben entellektüel és értelmiségi között;
Tízből nyolc „értelmiségi” csupán entellektüel.
Csupán karriervágyból tanult, sorsa entellektüel társaihoz kötött;
Csupán magára és hűbérurára ügyel.

Elszállt egy hamis rendszer, és elszállt az értelmiségi egység;
Nehezen tudjuk immár eldönteni, mit kellene igenelni.
Lejáratták az entellektüelek az új rendszert is, könnyű szívvel tették;
Mindig pontosan tudják, mit kell cselekedni.

Akik független értelmiségiek voltak, sokan kényszerből „választottak”;
Sajnos, az új világ ezt követelte meg.
A sok szekértábor közül az egyikbe besoroltak;
Mindent tagadni, egy idő után már nem éri meg.

Partizánok módjára lecsapnak vélt ellenségükre a sötét erdőből;
Kell ehhez manapság bátorság?
Egykori értelmiségi társukra lőnek, aki nem tudja, a támadás ugyan kitől?
Kimaradni a buliból botorság.

Lövészárokba ássa szinte mindenki magát, és találomra kilő;
Valakit majd csak eltalál.
Aki nem fedezi magát minden és mindenki elől, a sorból kidől;
Sorsa sérülés vagy idő előtti halál.

A sok rossz lehetőség közül a legkisebb rosszat választjuk félve;
Ez már csak a helyzet.
Ki lesz az áldozat, akit keresztre feszíttethetünk végre?
Ilyenek már csak az emberek.