A közöny
leírhatatlan elcsigázottsággá nyomasztja a pillanatokat,
súlyos serkentőkkel segítik a görcsös vergődést a tompulás felé,
de az unottság ezek nélkül is kiművelődik,
pilled, lankad, tikkad maga a fásultság is,
tottyad a lét,
petyhüdt erőtlenség csoszog,
fáradt élettelenség bágyad mind eltökéltebben,
és átkot szór,
ráförmed minden életigenlésre,
ocsmány, rohasztó koloncként süppeszt a tunya kedvetlenség,
egyre elviselhetetlenebbül,
a szemfényvesztésektől elbutult savanyú,
ordibálós közegben
politikai mocsadéktól lepedékes minden,
már csak sárdobálásra tellik
a hatalomban,
és a körülötte tülekedő,
magukat körmönfontaknak tartó akadékoskodóknak.