- fiataloknak és feledékenyeknek -

Háború dúlt vala éppen a Honban.
Mind csupa rom csak a bolt meg a gyár.
Földeken itt-ott akna, ha robban,
Arca se rezdül, perzsel a nyár.

Sok kicsi hangya lép ki a fényre.
Tégla a téglán, kő a kövön.
Rókavezér lesi őket némán.
„Mind az enyém lesz. Juj, köszönöm.”

Termel a gyár és kordul a bánya.
Végig a tájon ring a kalász.
Röppen a lasszó, csattan a pányva.
Róka köhint és így magyaráz:

„Add be, amid van, mind, a közösbe!
Vesszen a rút szó, az, hogy: »Enyém!«
Boldogan élsz így, mondta a Rousseau.
Gyáradat elvezetem majd én.”

Dolgozik egyre a sok kicsi hangya.
Csappan a kedve, ha semmije sincs.
Árgus a róka, szólni se hagyja:
Villan a szem, s már peng a bilincs.

Kedveszegetten csosszan a munka.
Pár kiaszott kéz lopja a közt.
Nyúlnak az árnyak, csökken a kosztpénz.
Róka feleszmél. Tárgyal a tröszt.

Kölcsönöket nyújt gyorsan a szarka.
Kapnak a hangyák pár falatot.
Ám a madárnak görbül a marka,
S nincs, aki nyögje a sok kamatot.

„Váltsuk a rendszert!” – búgja a róka.
„Kapja, ki marja a köz vagyonát!”
Vállig a kondérban van a karja,
És odahívja a sok rokonát.

„Jó helye nálunk van csak a gyárnak,
Hisz mi vezettük el éveken át.
Menj buta hangya, a hollók várnak.
Add a madárnak a kért kamatát.”

„Rám szavazol majd, hogyha szorongat!
Add meg a bért és nem lesz véged.
Hidd el, az én két szép szememért
Bármikor új kölcsönt ad néked!”