Izabella királyné gyalui kastélyánál
elborzadva nézzük a sebesült falakat:
van és volt között fényévnyi a távolság
de az egybeesés még így is nyilvánvaló
az ablakok helyén közönyös deszkák
a falakat folyondár és moha nőtte be
a parkban mérgezett gaz burjánzik
kutyákat uszít ránk a felbőszült idő:
a történelem magántulajdon – nem látogatható –
a kastéllyal a múltat is ellopták
ahogy körben az erdőt is: véresre mart arccal
vesztőhelyükön sorakoznak a fák
nő az irtás mint a néma dac
roskadoznak a megsebzett falak
