Vonyítanak mintha azt hinnék, jaj, farkasok,
pedig csak a hideg oly ordító de ők is állatok.
Ma nem egymást marják, ki lészen az alfa hím,
szaglászva egymást, szukáik között itt megint.
Hold babonázta el, újra az ösztönképüket,
bámulnak fel, alámerengés s belsőrévület...
Ugaron unva untalan szűkölve ám kórusuk,
ritmikátlan kóros sokk helyet, himnuszuk.
Ugassatok kutyák, ugassatok, ha kell s harapjatok!
Ebcsont beforr, ha nem hát szőrivel, gyógyítsatok!
Kölykeik nyüszítenek, ez elkorcsosult világ,
acsarkodás egy koncon, csontok közt az ág.
Fatövénél a lánc, mi fogta, ily ebül bánt vele,
ő már nem ugat, nem harap, veszett sorskeze.
Kötötték a karóhoz, itt van elásva, hófedte ám,
telet se ette, így nem lett belőle szalonna lám...
Néhányan lásd sántítanak, elérésük véget vajon,
torkukat szorító illúzió-állkapocs, belsőfájdalom.
Ugassatok kutyák, ugassatok, ha kell s harapjatok!Ebcsont beforr, ha nem hát szőrivel, gyógyítsatok!
Eb gondolat tudom, mily igaz, jön még kutyára dér,
hátrább az agarakkal, ők ugatnak, sajnos más beszél.
Ősi barátaink csaholnának, de ura fakó, gubát cserél,
egyszervolt vásár Budán, karaván elhaladt, remélj...
Bizonytalan ne légy mint vacsorájuk, fejed csóválva,
várva kerülhetek ti könnyedén, ebek harmincadjára.
Büszke vagyok rátok, kutyák, akik mégsem farkasok,
hiszen ember embernek farkasa, farkasemberiségi ok.
Ugassatok kutyák, ugassatok, ha kell s harapjatok!
Ebcsont beforr, ha nem hát szőrivel, gyógyítsatok!
