A Litera pályázata

Friss topikok

2012.04.05. 12:40 ennemfogombe

Bognár Péter: Katasztrofális állapotban a Debrecen-Budapest vasútvonal

Címkék: bognár péter

Bizonytalan ideig leáll a közlekedés


A Budapestet Debrecennel összekötő vasútvonalon,

Miután kiderült: a pálya állapota katasztrofális,

A felsővezeték több helyen szakadt,

A talpfák korhadtak, a sínek feltekeredtek, eltűntek.

 

Dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke,

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek,

És Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi

Szombaton és vasárnap egész napos helyszíni imával

És böjttel könyörög Magyarország fennmaradásáért.

 

Szombaton délelőtt tíz órakor

Indulnak a budapesti Keleti pályaudvarról,

A benzines hajtányon csak ők utaznak majd,

Az ország a Magyar Televízió 1-es csatornáján ugyanakkor

Végig, élőben követheti a könyörgést.

 

Az együtt imádkozni vágyók négy stabil kamera

Közvetítésében lehetnek részesei az eseménynek,

Ezek közül kettő mutatja majd magát a könyörgést,

Egy kamera segítségével az ég válik láthatóvá,

Egy pedig a sínpálya minőségét vizsgálja és kőzetmintát gyűjt.

 

A MÁV szóvivője, Kardos Bernadett elmondta,

Hogy a beérkező adatokat folyamatosan elemzik,

És a hajtányt a legkisebb gyanús jelre visszafordítják,

Mivel nem lehet pontosan tudni,

Hány ember él arrafelé, kik ők.

 

Az utolsó szerelvény két hete indult el,

De a gépkezelő már Füzesabony előtt

Negyven éves tölgyeket látott, fenyőket,

Amik a töltésből, a sínekből nőttek ki,

A fákon pedig emberek ültek, ez is furcsa.

 

Debrecen fideszes polgármestere, Nagy Atanáz

Tegnap nyílt levélben fordult a honatyákhoz,

Szerinte ez az egész pénz kérdése,

Egyszerűen fel kéne újítani a nyomvonalat,

A kereszténységet pedig tovább kellene terjeszteni.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ennemfogombe.blog.hu/api/trackback/id/tr414365315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása