…rémálmokként tör a felszínre
a felejtés kényszere,
közérzetünk árkát mélyítve…
E barlangban, hol Nárcisus él
s tócsából tekint vissza,
lesz, ki lenézhető s ki lenéz,
bármily egyedül is van.
Nem jut hely egy nemzetnek
hazának hívott, cserépbezárt
senki földjén. S lehet-e
otthon, hol csak az én függ magán?
Ragaszkodás és kétely munkál,
bányászva rendületlen,
embersége torpan meg csupán,
a félelemmel szemben.
És következmény nélkül
ás minduntalan feketébbre,
rejtőzhessen a rémült
majd önnönmaga sötétjébe.
S belül, akár ha feketelyuk
tömörítené kővé,
elárvult nép-tudattalanunk
vergődik felelősség
híján, s bocsánat helyett
rémálmokként tör a felszínre,
a felejtés kényszere,
közérzetünk árkát mélyítve.
Bevehetetlen kanyar.
Mivé legyünk hát, barlanglakók?
Identitásom:
És együtt lehetünk:
