Rabszolgák vagyunk a saját birtokunkon,
A saját kötelünk feszül a nyakunkon,
Mert birkák módjára tétlenül ücsörgünk,
S elvetélt sorsunkon magunkban kesergünk.

De hiába nyaljuk vérző sebeinket,
Ha nem teszünk semmit, az nem segít minket.
Hová lett a nép, mit a Hét Vezér nemzett,
Kérdem én: ilyenkor hol a magyar nemzet?

Nem vagyunk képesek az összefogásra,
Ha hibázunk valamit, ráfogjuk másra.
Felelősséget pedig nem vállal senki,
Ez ugyanaz, mint fejjel a falnak menni.

A Márciusi Ifjak tudtak küzdeni,
Harcolni és közben életet menteni,
Az ötvenhatos srácok védték a hazát,
Ha egy is köztünk élne, szégyellné magát.

A múltunkat megvetjük, pedig az tanít
Rajtunk a sor, hogy végre tegyünk valamit.
Vegyük hát kezünkbe sorsát a Nemzetnek,
Ha nem tesszük, azért fiaink fizetnek!