Istenem!
A bajban mindig mellettem álltál,
Imámmal én adtam kabátot, ha fáztál.
Miért kényszerítesz szolgasorba?
Miért versz bele a keserű porba?

Istenem!
Egy nép az imájával hozzád szól,
Tőled vár segítséget, nem mástól.
Mitől kevesebb egy szegény, dolgos ember?
Mitől több egy gazdag, tömött zsebbel?

Istenem!
Hontalanok és otthontalanok tűnődnek,
Ők azok, kik bűntelenül bűnhődnek.
Kinek mondják el szívük bánatát?
Ki mondja el nekik Isten válaszát?

Istenem!
Annyian éheznek, nincstelenül fáznak!
S mindennap szemébe néznek a halálnak.
Ki adjon enni, ha nincs miből?
Ki fűtsön nekik a semmiből?

Istenem!
Kétségbeesetten tehetetlenül,
Mégis: Veled vagyunk rendületlenül.
Miért teszel próbára minket?
Miért nehezebben, mint eleinket?

Istenem!
Olyanok vagyunk, mint a báb.
Kinek vétke nem más, mint a faláb.
Miért nem hiszünk jobban benned?
Mert akkor, nem kéne sorsunk temetned…