Nem megy…
Feladom.
Ha kell, el is dobom nevem,
El is ásom szülőföldem,
Ki nevelt,
Ki neveltetett,
Vagy egyszerűen nevettetett.
Most mégsem kell!
Miért?!
Ha szétnézek,
Ha az utcán kószán,
Csak úgy öntudatlan révedek;
Látok egyszerre csaló,
Majd annyira való képeket,
Szegényeket,
El nem tartott,
El nem tartható embereket.
Kikben csak pislákol egy láng,
S növekedett bennük egy óriási fullánk,
Mivel támadnak,
Elkeserítő helyzetükből,
Ezzel soha ki nem lábalnak.
Egyre nagyobb e ár,
S egyre kisebb a pislákoló fénysugár.
Te neveltél engem,
S Őt,
Kinek nem szánsz mást,
Csak egy félreeső temetőt.
Te tetted!
Vagy mi magunk?
Mi vagyunk a csősz
Abban a temetőben,
De mi lehetünk boldogok
Egy nevelő,
S mindenkit megnevettető
Szebb s új jövőben.