Valahol lóháton,
nyargal egy árny.
Nagyobb a lónál,
ez messziről látszik,
nyomába sohase járj

Egyszer belelépsz
és pillanat se telhet
előtted máris
több százan lépdelnek

Időről időre
egyre többen vannak.
Érzed:
a sor végére sodornak.

Viszont mögötted is járnak
számuk majdnem végtelen
kilépnél, de a többiek reménye
sarkal , hogy lehet más a helyed.

De a fentről már nem álmodsz.
A lódobogás elűzi minden gondolatod.
nyújtogatod kezed és sarkakra lépsz
a vágta felkeverte por kavarog.

Szépen kiszárít a nap
aztán elfúj a szél,
azt hiszed szabad vagy
de a tested maradt
a lelked meg már nem él.