Mondd csak, neked milyen érzés ez az egész?
Nevetni a panel-plázák sarkán graffitiző merészt,
hol gyenge ukrán falfestékkel takarják a penészt,
s a pasztellsárgák alatt azbesztmocsok emészt?
Mondd csak, neked milyen érzés látni,
s fájni attól, mitől nem fáj bárki?

Mondd csak, neked nem fárasztó várni?
4 évente pünkösdöt, majd csendben álldogálni;
tüntetgetni, vadidegen országokba szállni,
öregedből élni, gyerekekkel hálni?
Mondd csak, neked nem egy tompa érezés,
hogy életed csak vegetatív létezés?

Mondd csak, neked nem üt be depi?
Hogy bárki bármilyen trendi ma, nem hepi,
hogy aki a mellét ingét kigombolva veri,
a kokárdát kitenni mégsem mindig meri?
Mondd csak, neked milyen érzés
a nemzeti együttvérzés?

Mondd csak, neked mi a véleményed?
Bocs, ha téged hidegen hagynak a tények,
hisz vezéreid is csupa-csupa hazug lények,
egykaptafa, talpig vörös kriptaszökevények.
Mondd csak, ugye, üres érzés tényleg,
mit akarsz, ha nincs is saját véleményed?

Mondd csak, neked milyen az itthoni klíma?
Vagy egy meghitt hétfő esti belvárosi séta;
észrevétlen ítélkezel többieken: Céda!
Gyökér! Tapló! Mindnek homlokra van írva.
Mondd csak, bátyám, milyen érzés néked,
tudni, hogy már bárhol megverhetnek téged?

Mondd csak, neked milyen szavak ugranak be?
A himnuszod is csak tátogod, mindent másra kensz te.
Tükörképed sosem szidod, honfim. És az Eszme
disznóvályúinkba hull mind, híradóvá cseszve.
Mondd csak, ugye rossz, ha telten képen böfög
állattársad, ki minden nap veled együtt röfög?

Neked milyen megtagadni, hogy te tehetsz róla?
Néma járókelők lyukán át szök be a róka...
"Hazám, hazám", a mindened. Na tűnjél az ólba.