Írtsuk most a hősöket, kitartásuk a földön ülve gyengül,
ötleteiket kimondják, amik aztán a fényre elhalványulnak.
Ne feledjétek, minden mi lendületben fogant, azonnal lemerül,
a gondolatok, amiket egy feledhető pillanat szült megvadulnak.

Fojtsuk felesdésbe hamar, ne féljünk őket hátba lőni,
írtsuk a kimerült hősöket, begyakorolt kételyeinket zúdítsuk rájuk.
Elbizonytalanodnak, kimerülnek hitevesztett benyomás
mérgezi meg őket, egyre több a veszett gondolat.

Van még köztünk, ki tűr? Ki ismer olyat, aki tudna
mérgezni, lőni és kételyeket szülni, régi hibákat
mások szemére vetni? Szóljatok, bárki alkalmas
lehet, akik nem ismernek elhatározást és elbizonytalanodást.

Meginogni, kimerülni, ellustulni nem hagyunk senkit,
kitartást kapsz tőlünk és jeligét, csapatot, amit lerágva
követhetsz a mozgólépcsőn, de ha ellustulsz, megmérgezünk újra,
késsel, vagy amink van. Elrettentem, inkább leszek Petőfi szép leánya.