Állt a sudár lány , két szeme égett, vágy a ruháján
nesztelen illant át a fején jaj, itt van a perc hát,
szép asszony leszek én, mint mások e földön végre,
így állt fel és fél szemmel oda nézett az égre.
És amidőn az a boldog perc megkérte a dolgát
gyűrű szép erejével így lebilincselve a sorsát,
így hát jött az az éjjel, nászút, s mind ami drága,
s kezdtek boldogan élni, a szívvel egymásra találva.

Ám az idő telt és így jöttek a köznapi tények,
széjjel tépett hálóból font égi remények
sem tudták megtartani ifjú égi szerelmét,
így a leány várt, gyermeke ébredt, szíve repedt szét,
mert nem volt ez csak pár év és így mindenek álma
lassú csend morajával hullott át a homályba .
Bíróságról jött meg a hír , hát ők is elváltak,
többé jaj közös élet lángot már nem találtak!

S úgy állt ott az a gyermek, lábai kőbe ragadtak,
azt nem tudta a szó magyarázni, hogy együtt mért nem maradtak
élve az álmok és a gyerek szép tündér mosolyával,
hát ki törődött szívével, s a régi családdal?
Apja se anyja se hitték, anyja se apja se tudta
hol lesz majd a melegség, gyermeki álmain újra?
Kit tesz majd maga naggyá és kivel lesz amikor lép?
Itt van vállai bélyege, elromlott mai kórkép…