Ha magad köré nézel talán nem találod,
a szeretetből font régi szép világot,
melyet sok éven át megadott az élet,
gyermekkorod álmán dédelgetve téged.
Mára csak esőként fellegből hullanak,
régi emlékei gyermeki múltadnak,
s a hitből ácsolt sziklafal alatt,
sokszor már csak a törmelék marad.

Láttál már sok szépet falak mögé állva,
talán egy nagy titok új pecsétjét várva,
s bár ide születtél, de néha meg sem érted,
hogy ide tartozni bűn lesz vagy ígéret?
Család széthullása az oltárra festve,
nemzet kiáltása a zászlóba metszve,
s a hitből ácsolt sziklafal alatt,
sokszor már csak a törmelék marad.

Most hát rajtad a sor, te vagy jövőnk lángja,
állítsd fel a gyertyát az oltár oldalára!
Mondd el a hazának, mondd meg az embernek!
Ki ide születik majd dicső földbe tér meg.
Nem lesz több gondja az egységes családnak,
békejobbot nyújthat haza a fiának,
s akkor a hitből nőtt sziklafal alatt,
végre már nem csak a törmelék marad…