nyári eső után a tájat
langyos merengés öblíti át
a vers velem bármit láttat
betűcsipeszen csüng a világ

ez az ambivalens pillanat
nem tudom hogy került most ide
az ész kezében steril szike
mellyel birizgál a rím alatt

végleg eltűnni még nincs okom
bár sajtolt szóvá már sok pokol
minden ráncom egy-egy mikrofon
ahol az öregség szónokol

mindenkit eltakar valami
s ha több tonna kétség betemet
jóságos csoda nyújtsd kezedet
mert tettekkel kell itt szavalni

a lelkem most felső szinten ég
hiába gyártok ideákat
részekből épül a mindenség
a gond ott nevet s ide árad