messze ment tőlem mi lehetne
lélek magadnak nem hiányzol
az est szavakat nyom kezembe
s holdtól fénylik az égi jászol

elvadult nagy rögeszméimet
buzgón figyeli néhány vadőr
s bár a rím ezt-azt sokszor kivet
veszélyes minden eszme ha dől

nálam már örök idők óta
mellkasi lápban bujkál a stressz
az ember gyakran a gond foglya
ha a sors magából visszavesz

személyiségem kesze-kusza
jeltárát átadom az éjnek
s véremben távját duplán futja
a tőled erősödő ének

fehér ing s sötét zakó helyett
látványodba bújik ösztönöm
övként formás szád körbenevet
férfivé belőled öltözöm